udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 66 találat lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66

Névmutató: Zágoni Balázs

1996. október 25.

Zágoni Balázs, Horvát Zsolt és Marosán Tamás, három fiatal Mutáns címmel vicclapot indított Kolozsváron. Megjelent az első száma. /Vass Enikő: Genetikai mutáció vagy előre megfontoltság? = Szabadság (Kolozsvár), okt. 25./

2001. május 19.

Májusban ünnepelte első születésnapját a Filmtett (Kolozsvár) mozgóképes magazin. A háromnapos ingyenmozi várta a fiatalokat. Kerekasztal-beszélgetésekre is sor került. Máj. 12-én a magyarországi filmes lapok, a Filmvilág, a Pergő Képek, a Metropolis és az Interneten levő Filmkultúra valamint a magyar.film.hu szerkesztői és a Filmtett két szerkesztője, Margitházi Beja és Zágoni Balázs beszélgetett a filmkritikusi feladatokról. Május 13-án, az erdélyi filmesek munkáinak bemutatása után az alkotókkal, Tompa Gáborral, Schneider Tiborral, Xantus Gáborral, Lakatos Róberttel, Fazekas Szabolccsal és Erdős Zsigmonddal beszélgetett a házigazda, Zágoni Balázs. /Tettre készen. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./

2001. december 4.

Színházi vita: Többen közös nyilatkozatukban kiálltak a színház vezetősége mellett, magukat színház- és művészetpártoló értelmiséginek nevezve. Az utóbbi időben a színházhoz is mindenki ért. A színház művészet, kellő nyitottsággal kell közeledni hozzá. "Tradíciónak álcázott múltbeli irányzatokat, egyéni emberi gyarlóságokat, politikai programokat és megannyi más, a kortárs művészettől idegen elveket kérnek számon rajta - ezáltal épp lényegétől, színház mivoltától fosztva meg." - olvasható közös nyilatkozatukban. A közönség igényeit egyszerre kielégíteni majdhogynem lehetetlen, és nem is kell hogy az egyetlen intézmény célja legyen. Az elmúlt években - egyes produkciók sikerületlensége, kudarca ellenére is - a kolozsvári színház stúdió- és nagyszínpadi előadásai kiemelkedő művészi színvonalúak, élményszámba menőek voltak. A színházzal kapcsolatban kialakult sajtó-vita "többszörösen ártalmas", hangsúlyozták. Árt a művészeknek, árt az olvasónak/nézőnek, és nem utolsósorban árt a sajtónak. Az aláírók: Bodó A. Ottó /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi tanársegéd, Balázs Imre József /Székelyudvarhely/ szerkesztő, Bíró Béla /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, egyetemi adjunktus, Prof. Bokor Péter író, rendező, egyetemi tanár, Darvay Nagy Adrienne /Budapest/ színháztörténész, színikritikus, színházi szakíró, Demény Péter író, Fazakas Annamária programfelelős, Józsa István egyetemi adjunktus, Kántor Lajos kritikus, főszerkesztő, Kelemen Attila szerkesztő, Ketesdy Beáta újságíró, rovatvezető, Kötő József színháztörténész, egyetemi docens, Nagy Enikő /Sepsiszentgyörgy/ színikritikus, szerkesztő, Nagy Zsolt művészetpártoló értelmiségi, Nánó Csaba újságíró, Páll Zita kritikus, Sipos Géza újságíró, Stracula Attila /Marosvásárhely/ kritikus, az UNITER tagja, Szabó Anikó informatikus, Szilágyi N. Zsuzsa bölcsész, szerkesztő, Valádi István színikritikus, főszerkesztő-helyettes, Varga Anikó egyetemi hallgató, Varga P. Ildikó egyetemi gyakornok, Zágoni Balázs filmkritikus, szerkesztő, Salat Lehel színész, egyetemi tanár, továbbá több színész. /A színházért mint művészetért. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 4./

2002. január 11.

Színházi vita. A Szabadság című kolozsvári napilap december 18-i számában a kolozsvári magyar értelmiségiek egy csoportja állásfoglalást tett közzé az Állami Magyar Színház ügyében. Az állásfoglalás célja Tompa Gábor igazgató-főrendező igazgatói székből való mielőbbi eltávolítása és átmenetileg egy megbízott vezető kinevezése. A most publikált állásfoglalás elutasította a bírálatot, hozzátéve, hogy a színház műsorpolitikája és szervezése természetesen nem vitathatatlan. Szerintük egy művészeti intézmény működését nem bírálhatja felül a politikai hatalom illetve bármiféle cenzúra. Albert Mária, egyetemi tanársegéd; dr. Balassa Péter /Budapest/, esztéta, a kolozsvári BBTE vendégprofesszora; Bálint Emese, PhD hallgató; Bálint Ildikó, dramaturg; Balla Zsófia, költő, író; Barabás Olga, színházrendező; Bartha József, médiaművész; Bányai Péter, politikai elemző; dr. Berszán István, egyetemi adjunktus, az LKKT szerkesztője; dr. Bíró Béla /Brassó/, színházkritikus, egyetemi adjunktus; Bíró József, színész; Bocsárdi László, rendező, a Tamási Áron Színház művészeti vezetője; Bodó A. Ottó, színikritikus, egyetemi tanársegéd; Bogdán László, író, a Háromszék főmunkatársa; Czegő Csongor, dramaturg; Csiszér Balázs, mérnök; Damokos Csaba, díszlettervező, képzőművész; Dánél Mónika, PhD hallgató, az LKKT szerkesztője; Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója; Demény Péter, író, a Krónika főmunkatársa; Dimény Áron, színész, egyetemi tanársegéd; Domokos Géza, író; Eckstein-Kovács Péter, ügyvéd; dr. Egyed Péter, filozófus, író, egyetemi előadótanár; Farkas Árpád, költő, a Háromszék főszerkesztője; Felméri Judit, gyermekorvos; Ferenczes István, író, költő, a Székelyföld és a Moldvai Magyarság főszerkesztője; Gál Andrea, tanár, az LKKT szerkesztője; Gál-Borus László, szociológus, doktorandus; Gergely László, tanár; Horváth Levente, ref. lelkipásztor; Irsai Zsolt, képzőművész; Izsák Ildikó, televíziós szerkesztő; Kelemen Hunor, író; Ketesdy Beáta, újságíró; Király Kinga Júlia, dramaturg, egyetemi tanársegéd; Kiss Jenő, igazgató, Megyei Könyvtár /Sepsiszentgyörgy/; Kovács András Ferenc, költő, a LÁTÓ szerkesztője; Kozma Mária /Csíkszereda/, író; dr. Könczey Csilla, egyetemi adjunktus; dr. Kötő József, színháztörténész; Kövesdy István, színházrendező; Láng Zsolt, író, a LÁTÓ szerkesztője; Lőrincz Lenke Csilla, PhD hallgató; Madaras Péter, állatorvos; dr. Magyari Nándor László, egyetemi előadótanár; dr. Magyari Vincze Enikő, egyetemi előadótanár; Márkus Barbarossa János, író, költő, hangszertörténész és restaurátor; Molnár Gusztáv/Budapest/politológus, a Provincia szerkesztője; Nagy Judit, tanár; Nemes Levente, színész, a Tamási Áron Színház igazgatója; dr. Orbán Gyöngyi, esztéta, egyetemi előadótanár; Orbán János Dénes, író; Pál Péter, képzőművész; Pálffy Tibor, színész; Papp Sándor Zsigmond, író, a Krónika főmunkatársa; Pánczél Réka, művészeti tanácsadó, tanár; Pásztor Gyöngyi, egyetemi hallgató; Saszet Ágnes, műfordító; Sebesi Sándor, filmkészítő; Selyem Zsuzsa, egyetemi tanársegéd, az LKKT szerkesztője; Simon Emese, óvónő; Soós Anna, matematikus, egyetemi adjunktus; Sütő Ferenc, a MŰVELŐDÉS szerkesztője; Szabó Botond, informatikus; Szabó Tibor, színész, a Figura Stúdió Színház igazgatója; Székedi Ferenc /Csíkszereda/, a Kriterion Alapítvány igazgatója, a Csík TV főszerkesztője; Szilágyi Júlia, író, kritikus; Tibori Szabó Zoltán, újságíró; Tordai S. Attila, képzőművész, a BALKON szerkesztője; Tordai Soós Kata, tanár; Tőzsér József /Csíkszereda/, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó igazgatója; dr. Ungvári Zrínyi Ildikó, színházelméleti kutató, egyetemi adjunktus; dr. Ungvári Zrínyi Imre, filozófiatanár, egyetemi adjunktus; Váta Lóránd, színész; Veres Valér, szociológus, egyetemi tanársegéd; Visky M. Krisztina, kántor; Visky Péter, ref. lelkipásztor; Visky S. Béla, egyetemi adjunktus; Zágoni Balázs, szerkesztő. /Még egy állásfoglalás a kolozsvári Állami Magyar Színház ügyében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 11./ Az állásfoglalás szerint egy művészeti intézmény működését nem bírálhatja felül a politikai hatalom illetve bármiféle cenzúra – de ezt nem is állította senki. Inkább az aláírók kiálltak Tompa Gábor mellett. Több aláíró azonos A színházért mint művészetért /Szabadság (Kolozsvár), 2001. dec. 4./ című, ugyancsak Tompa Gábor mellett kiálló aláíróval.

2003. május 19.

Máj. 18-án véget ért a Filmtettfeszt rendezvénysorozat Kolozsváron, amellyel harmadik születésnapját ünnepelte a Filmtett mozgóképes folyóirat. A bemutatott filmek főként a 34. Magyar Filmszemle alkotásaiból válogattak, dokumentum-, kis- és nagyjátékfilmek egyaránt helyet kaptak a programban. Üzlet-e vagy küldetés ma a művészmozik üzemeltetése? Hogyan kerülnek be a filmek a mozik programjába? A kérdésekre Zágoni Balázs, a Filmtett szerkesztője magyarországi filmforgalmazókkal és moziüzemeltetőkkel kereste a választ. /Botházi Mária: Merre tart a magyar mozi? Véget ért a Filmtettfeszt Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), máj. 19./

2003. július 21.

A Sepsiszentgyörgy melletti Árkoson a második Filmtett-Duna Műhely Alkotótábor résztvevői júl. 17-26. között szinte minden, a filmkészítéshez kapcsolódó szakmából ízelítőt kapnak. Emellett van a táborban filmtörténeti és -elméleti képzés is. "Meg szeretnénk alapozni az erdélyi filmes szakmát - mondta el a Krónikának Zágoni Balázs táborvezető, a Filmtett szerkesztője. Jelenleg Erdélyben nincs magyar hangmérnök, és olyan vágó is alig akad, akinek nemcsak technikai, de művészi tudása is van. /Gál Andrea: Árkosi bepillantás a kamera titkaiba. = Krónika (Kolozsvár), júl. 21./

2005. október 20.

Aradon megalakult az 1956-os magyarországi forradalommal kapcsolatos erdélyi események áldozatainak és mártírjainak ügyeivel foglalkozó emlékbizottság. Nonprofit szervezetről van szó, amelynek célja a romániai történések, koncepciós perek tisztázása, az elítéltek rehabilitálása, emlékművek felállítása ott, ahol az áldozatok éltek és dolgoztak. A szervezet első rendezvénye az Aradi Magyar Hagyományőrző Polgárok Egyesülete társszervezésében október 28-án lesz a Jelen Házban. Ezúttal bemutatják Zágoni Balázs Képzelt forradalom című, a Szoboszlay-üggyel kapcsolatos filmjét, amely Stefano Bottoni történész szakirányításával készült, operatőr Erdős Zsigmond. A résztvevők megtekinthetnek egy ’56-os szakirodalomból álló könyvkiállítást, megvásárolhatják Péterszabó Ilona 56 után 57-en a temesvári perben /Arad, 2002/ című könyvét. A szerző a bevétel 25 százalékát az aradi 56-os emlékmű felállítására ajánlja fel. /(ni): In Memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 20./

2005. október 26.

Ismert aradi magyar üzletemberek, politikusok, közéleti személyiségek anyagi támogatásával végre megalakulhatott az 1956-os magyarországi forradalom erdélyi áldozatainak és meghurcoltjainak emlékét ápoló In memoriam 1956 elnevezésű civil szervezet. Még most sem történt meg az akkori romániai események feldolgozása, tisztázása, ez szakértők, történészek feladata elsősorban, de a civil szféra ezirányú igényének megfogalmazása sem kapott eddig kellő nyilvánosságot. Cikkek, tanulmányok, emlékiratok tömkelege látott már napvilágot, a mártírok, meghurcoltak emlékét azonban még nem tisztították meg a történelmi hamisításoktól. Az elnyomó rendszer meghurcolt, elítélt, kivégzett “ellenségeinek” családjai még most is szenvedik az idestova félévszázados megbélyegzés következményeit. A szervezet célja fölvállalni a dolgok tisztázására törekvő szakértők támogatását, a szenvedő családok bátorítását, a kivégzettek emlékének ápolását. Ezentúl minden év októberében emlékülést tartanak, összegyűjtenek minden olyan írást, könyvet, amely az 56-os magyarországi forradalom eseményeivel foglalkozik, hogy Aradon is létrehozhassanak egy ’56-os könyvtárat. A minorita kultúrházban márványtáblát szeretnének elhelyezni az ártatlanul elítélt Karácsonyi István minorita atyának, Pécskán emlékművet állítanának a Szoboszlay-ügyben kivégzett tíz személynek, Aradon egy ’56-os emlékműre is szükség lenne. Miért éppen Aradon? Azért, mert a több ezer erdélyi elítélt közül valószínűleg itt végezték ki a legtöbb “osztályellenséget”, akiknek a legfőbb bűnük elsősorban az volt, hogy arisztokraták, papok, “kulákok”, román történelmi pártok tagjai, de leginkább magyarok voltak. Egy ismert képzőművész már készített egy emlékmű-makettet, s valószínűleg több pályamű között kell majd dönteni. Szervezetük nyitott bárki számára, aki valamilyen módon támogatni akarja ügyüket. Az emlékművek felállításához a költségeket pályázatok útján, illetve adományokból szeretnék előteremteni. Első rendezvényük október 28-án lesz a Jelen Házban, amelyen bemutatják Zágoni Balázs Képzelt forradalom című, a Szoboszlay-perrel kapcsolatos filmjét. /Jámbor Ilona, a szervezet alapító tagjai által fölhatalmazott ügyvezető elnök: In memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 26./

2005. október 29.

Október 28-án Aradon, a Jelen Házban bemutatkozott az In memoriam 1956 elnevezésű, nemrég bejegyzett civil szervezet az 1956. októberi forradalomnak és szabadságharcnak, és különösképpen erdélyi áldozatai emlékének szentelt rendezvénnyel. A most megalakult civil szervezet legfőbb célja, miként azt ügyvezető elnöke, Jámbor Ilona elmondta, az erdélyi áldozatok és meghurcoltak emlékének ápolása lenne. Egy jövendő 1956-os könyvtár mintegy kéttucatnyi könyvét tekinthették meg az érdeklődők. A megemlékezés során levetítették a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar–Románia c. dokumentumfilmet, amelyben Zágoni Balázs rendező és Stefani Bottoni történész-szakértő a Szoboszlay-per elítéltjeinek, köztük az 1958. szeptember elsején (talán Aradon) kivégzett áldozatainak állít emléket. / In memoriam ’56. = Nyugati Jelen (Arad), okt. 29./

2005. november 2.

Kolozsváron november 11-én levetítik Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című 1956-os dokumentumfilmjét. Kolozsváron a Korunk folyóirat szervezte történészkonferencia résztvevői láthatják először a filmet, majd este a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem épületében tartanak nyilvános vetítést az alkotók részvételével. A dokumentumfilm középpontjában a Szoboszlay-ügy áll. Szoboszlay Aladár és hívei az ötvenes évek derekán egyidejű forradalmat akartak kirobbantani Magyarországon és Romániában, egy új közös román–magyar államalakulat, a Confederatio létrehozásáért. Tíz fiatalt – köztük Szoboszlayt – a temesvári bíróság halálbüntetésre, negyvenhetet évtizedekig tartó kényszermunkára, illetve börtönre ítélt. A film egyik szereplője az a Stefano Bottoni történész, aki a Szekuritáté dossziéiban talált háttér-információk nyomán elkezdte feltárni a történteket. A filmben megszólal a gyergyószárhegyi Ferenc Ervin atya, aki ismerte a tervezet előkészületeit, valamint Szoboszlay Aladár testvére is. /Márton Éva: Terítéken a Szoboszlay-ügy. = Krónika (Kolozsvár), nov. 2./

2005. november 12.

November 11-én a Korunk folyóirat szervezésében kétnapos történésztanácskozás kezdődött Kolozsváron Társadalomalakító elképzelések és a hatalom mechanizmusai a Kárpát-medencében 1944/45–1968 között címmel. Kántor Lajos főszerkesztő megnyitója után L. Balogh Béni (Komárom-Esztergom Megyei Levéltár) az 1940–1944 közötti magyar–román viszonyról és az erdélyi kérdésről értekezett. Dr. Romsics Ignác (ELTE, Budapest) Magyar békeelképzelések a II. világháború végén című előadásában számba vette az Erdélyt érintő terveket is. Dr. Gyarmati György, dr. Ormos Mária (Pécsi Tudományegyetem) és dr. Stefano Bottoni (Bolognai Egyetem) tartott előadást, majd levetítették és kiértékelték Zágoni Balázs (Kolozsvár) Az elképzelt forradalom című dokumentumfilmjét. /Ördög I. Béla: Történészkonferencia Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 12./

2005. november 23.

Nem szűnik meg a Filmtett, de idén az októberi volt az utolsó megjelenés, ennek megfelelően nem lesz november–decemberi összevont lapszám, jelezte Zágoni Balázs, a filmes folyóirat főszerkesztője. A pályázatokból még be nem folyt pénzek miatt anyagi gondok merültek fel. Különválasztották a profit és non-profit tevékenységet, megalakítva a Filmtett Egyesületet, amely – a Moebiustól átörökölve – három területen működik majd: megjelenteti a folyóiratot, lebonyolítja a Filmtett-fesztet, és továbbra is megszervezi a Filmtett – Duna Műhely Alkotótábort. A Moebius Egyesület fő tevékenysége a filmforgalmazás marad. /Köllő Katalin: Nem szűnik meg a Filmtett. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 23./

2005. december 12.

Kolozsváron, a színház emeleti előcsarnokában tartotta a Koinónia Kiadó vásárlással egybekötött ünnepi könyvbemutatóját. Visky András, a kiadó igazgatója elmondta, húsz könyvet jelentettek meg ebben az évben. A bemutatott kötetek között volt Bányai Péter: Az eredeti demokráciától a maffia-állam felé?, Zágoni Balázs Barni könyve című mesekötete, Kovács András Ferenc Überallesbadeni dalnokversenyek és a költő Víg toportyán című, gyerekeknek szóló kiadványa, továbbá Láng Zsolt Itthonév, a szerző 2004-ben kiadott Berlinév párjaként megjelenő, tárcanovellákat tartalmazó munkája. /Köllő Katalin: Koinónia könyvvásár a színházban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./

2006. március 21.

Stefano Bottoni olasz történész rámutatott, hogy Romániában 2000-ig alig voltak hozzáférhetők levéltári anyagok. Gyakorlatilag oral history módszerekkel lehetett meginterjúvolni a túlélőket, és az ezekből alkotott kép csak nagyon részleges lehetett. Eddig elsősorban a nagyvárosokról lehetett tudni: Temesvárról és a kolozsvári próbálkozásokról, a Bolyai Egyetemen meg a képzőművészeti főiskolán történtekről. Arról, hogy mi történt vidéken, Székelyföldön vagy Bukarestben, eddig nem lehetett semmit sem tudni. A levéltári anyagokból rajzolódott ki, hogy az erdélyi 56 más, mint a magyarországi eseménytörténet. Mégis országos méretű megmozdulásról van szó, meg is torolták országosan.  Bottoni a Szoboszlay-ügyre a szakirodalomban bukkant rá, amikor doktori munkáját készítette. Tíz véglegesen halálos ítéletű per alig van a román kommunista rendszer történetében. Bottonit foglalkoztatta, hogy mi vezetett ilyen méretű megtorlásra: 57 vádlottat elítéltek, 10 halálos ítéletet és további 10 életfogytiglani vagy kényszermunkára való ítéletet hajtottak végre. Megállapította, hogy volt egy komoly konspirációs terv, nem egy őrült, hanem egy nagyon elszánt és intelligens ember vezette, talált társakat is hozzá. Azért maradt névtelen forradalmár Szoboszlay, mert családja nem tudott róla: 1945 után áttelepedtek Magyarországra, miközben Szoboszlay Aladár Erdélyben maradt, és ott pappá szentelték 1948 után Temesváron. Mivel nagyon nehéz volt a kapcsolattartás a két állam között, keveset tudtak róla. Családja azt sem tudta, hogy Aladárt 1958-ban kivégezték. - Szoboszlay meg tudta győzni társait arról, hogy ezt a tervet véghez lehet vinni. Bottoni társalkotója a Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című filmnek. Zágoni Balázs fedezte fel a Magyar Történelmi Filmalapítvány 56-os tárgyú filmekre szóló pályázatát, és megkereste Bottonit, mint történelmi szakértőt. Majdnem egy évig dolgoztak együtt ezen a filmen. /Csóg Szidónia: Erdélyi 56. Beszélgetés Stefano Botoni történésszel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./ Zágoni Balázs filmrendező elmondta, hogy  félelmetes szakadék tátong a Szoboszlay-ügyben a legenda és a dokumentumok között. Rengeteg ember nagyon sok mindent eltemetett, mert olyan megrázó és veszélyes volt erről beszélni, hogy jobbnak látták a hallgatást választani, és sokan ma sem mernek beszélni. Zágoni Balázs számára megdöbbentő volt, ahogy Szoboszlay fokozatosan radikalizálódott. Ezek az emberek elhitték, hogy sikerül létrehozni az Osztrák–Magyar–Román Államszövetséget. /Csóg Szidónia: Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia. Beszélgetés Zágoni Balázs filmrendezővel. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), márc. 21./

2006. április 22.

A Klorofilm BT. és a kolozsvári Filmtett folyóirat hagyományteremtő szándékkal elhozta Aradra is – Zilahon, Nagyszalontán és Besztercén kívül – a Magyar film napját. Bemutatkozott a Filmtett Zágoni Balázs főszerkesztő, Buzogány Klára szerkesztő és Tóth Orsolya lapterjesztő részvételével. /(Kiss): A Magyar film napja Aradon. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 22./

2006. október 13.

Erdélyi dokumentumfilmek vetítésével kezdődött a Filmtettfeszt Kolozsvárott. A nyitó napon olyan erdélyi filmesek alkotásait lehet megtekinteni, mint Bálint Arthur, Lakatos Róbert vagy Száva Enikő. A Filmtett mozgóképes folyóirat filmszemléjének állandó helyszíne a Győzelem mozi, a vetítések után pedig az alkotókkal lehet majd beszélgetni. – A Filmtettfeszt 6. kiadása születésnapi ünnepségként is értelmezhető – mondta el Zágoni Balázs, a filmes lap főszerkesztője. Látható lesz még Szemző Tibor Csoma-legendáriuma, továbbá a Sapientia EMTE fotó, film, média szakos hallgatóinak munkái, a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a diplomafilmjei. /Debreczeni Hajnal: Tortabontó Filmtettfeszt. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 13./

2006. október 16.

A korábbi évek családias, filmklubos hangulatú Filmtett-szülesnapjai után „fesztiválosabb” rendezvénnyel ünnepelte meg a hét végén alapításának hatodik évfordulóját Kolozsváron az erdélyi folyóirat.  Zágoni Balázs, a Filmtett főszerkesztője, a fesztivál főszervezője jövőre szeretné behozni a magyar filmekre a román közönséget is, megoldani a feliratozást. /Rostás-Péter Emese: A kolozsvári Győzelem moziban ünnepelte hatodik születésnapját a Filmtett folyóirat. = Krónika (Kolozsvár), okt. 16./

2006. október 23.

Több rendezvény zajlott az 1956-os események jegyében. Ennek szellemében ültették el az immár szimbólumtöbblettel bíró gesztenyefákat. Történések beszéltek, ötvenhatos ismereteik alapján történelmi vetélkedőt tartottak Csíkszereda középiskolái, Csíkcsomortánban pedig kopjafát állítottak Orbán István emlékének, a Szoboszlay-per egyik mártírjának. Az Erdélyi Magyar Ifjak faültetési kezdeményezése az ’56-ra emlékező rendezvények szerves részévé válhatott faültetés. Október 21-én a csíki EMI-s fiatalok, valamint Csíkszereda polgármestere és alpolgármesterei elültették a gesztenyefákat a felújított Cosbuc utca Márton Áron Gimnázium és a református templom közötti szakaszán. A Csíki Székely Múzeum szervezte előadássorozat is 1956 eseményeit idézte. Novák Zoltán történész a Román Kommunista Párt ’56 utáni kisebbségpolitikájáról beszélt, majd összefoglalta az ’56-ot követő megtorlások egész sorát. Nagy Mihály Zoltán történész az ’56 őszi székelyföldi szimpátiatüntetésekről és megmozdulásokról beszélt, kiemelte a csíkszeredai Fodor Pál építészmérnök és köre törekvéseit, a Kacsó Tibor vezette csoportot, Szoboszlay Aladár tervét, valamint a sepsiszentgyörgyi, szászrégeni és Brassó környéki szimpatizáns csoportok elképzeléseit. Olti Ágoston történész az 1956-os események összképét vizsgálta, én annak hatását Romániára nézve. Jalsovszky Katalin történész-muzeológus dokumentumértékű fotókat mutatott be. Végül Zágoni Balázs Képzelt forradalom, avagy Osztrák–Magyar Románia című, Szoboszlay törekvéseit ismertető dokumentumfilmjét vetítették. Október 23-án Csíkcsomortánban a szentmise keretében emlékeztek az 1956-os forradalom erdélyi áldozataira. Közöttük volt Orbán István is, akinek most gyermekei, unokái állítottak kopjafát. Orbán Istvánt 1958. szeptember 1-jén a temesvári börtön udvarán végezték ki azért, mert keresztény pártot akart alapítani. A megemlékezésen jelen volt Orbán Péter és Orbán Etelka, a vértanú gyermekei, akik maguk is börtönbüntetést szenvedtek. Kelemen Csongor volt politikai fogoly a kopjafa előtt olvasta fel az 1958-as ítéletvégrehajtás jegyzőkönyvét. Beszédet mondott Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének elnöke is. /Antal Ildikó, Takács Éva: Ötvenhat szellemében fától a kopjafáig. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 23./

2006. november 10.

November 9-én Marosvásárhelyen megkezdődött az Alter-Native nemzetközi rövidfilmfesztivál. Lovasi András, a Kispál és a Borz ex-frontember újdonsült színészként mesélt filmes tapasztalatairól. Másnap vetítenek két történelmi témájú mozgóképet is: Zágoni Balázs Képzelt forradalmát és Fischer István Varjúröptetés című, a bukaresti ’56-ról szóló filmjét. /Bartha Réka: Farkashajszás Alter-Native. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 10./

2007. január 19.

Zágoni Balázs, a Filmtett főszerkesztője elmondta, a Filmtett ötlete Jakabffy Samutól származott. Azóta született néhány kisebb-nagyobb filmes műhely, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemen is elindult a filmes szak, itt van a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál, a TIFF. A Filmtett továbbra is pályázati pénzekből él, ez nagy kiszolgáltatottságot jelent. A filmes folyóiratra épül rá a nyári alkotótábor, amelyet a Duna Műhellyel közösen szerveznek. Zágoni Balázs megszerette a történelmi dokumentumfilm műfaját. Sikeres volt a Képzelt forradalom, avagy az Osztrák–Magyar Románia című filmje. Most dolgozik a Márton Áron-portréfilmen. Mindemellett Zágoni Balázs mesekönyvet is írt Barni könyve /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ címmel. Már dolgozik a folytatáson. /Ketesdy Beáta: A történelem történetei. Beszélgetés Zágoni Balázzsal, a Filmtett főszerkesztőjével. = Krónika (Kolozsvár), jan. 19./


lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-66




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék